« vissza

... a 2003. szeptember 6-dikai ráckertes koncertről

   Hollywoodi szuperprodukció. Vagy szar B-film, mindkét kategóriában volt már hasonló történet, mint ez a koncert. Csak némi fáziseltolódással. Ugye szokás szerint van egy kis eleje, aztán apróbb kitérőkkel folyamatos feszültségnövekedés, végül a csúcspont és az ernyedés, amikor a főhős majdnem meghal, de aztán mégse és jól hókonvágja a roppantgonosz ellent.
   Mi rögtön az ernyedéssel nyitottunk. Innen sikerült visszamenteni a koncertet folyamatos feszültségnöveléssel egészen a diadal- és ittas csúcspontig.

   Konkrétan ez úgy történt, hogy mindent bepakoltunk, összedugtunk, közben kiderült, hogy Jeti mikrofonja nem szól. A másik mikrofon zsinórjának meg egyszercsak vége szakadt. Kértünk egy kést, a kapott jatagánnal negyedóra farigcsálás után a két szar eszközből csináltunk egy jót. Mindjárt indulhat is a szekér, feltankoltunk a pultnál. Aztán amikor eljött az idő, Fisher konstatálta, hogy nem szól az erősítője. Sebaj, van itt egy többcsatornás énekerősítő, majd abba beledugja a gitárt és minden jó lesz. Az énekerősítő némi habozás után úgy döntött, hogy neki ebből a koncertből most lett elege, és egy visítással kezdődő, majd sercintésben végződő hang kíséretében taccsra tette mindkét rákötött hangszórót.
   Ez volt az a pillanat, amikor a legnagyobb volt a kísértés arra, hogy mindent otthagyva átvessük magunkat a mögöttünk levő falon és a Dunán átúszva elmeneküljünk valami eldugott zugklinikára, ahol új arcot szabnak nekünk, nehogy eztán bárki is felismerjen bennünket.

   Dörtié az érdem, hogy mégis lett koncert, mert ő emlékezett rá, hogy az énekerősítőnek van vonali kimenete, amit az ő Regentjére rá lehet kötni. Fisher Vermonája volt a másik veterán eszköz, ami a szegedi bulik időnkénti üveg söreit is túlélve még most is hajlandó volt működni. Kommunyiszt szektor MuzikBetríb űberallesz - sóhajtottunk megkönnyebbülten, majd Taki a Regenten keresztül felszólított mindenkit, hogy aki most Timur Lenket akar hallgatni, legyen szíves közel jönni, félbedugatlan koncert következik.

   Ami során önmagunkat múltuk felül. Felszabadult boldogságunkban, hogy nem kell dicstelenül elkullognunk, valami fergetegesen köcsög műsort sikerült előadnunk, röpködtek a spontán poénok, a hangulatot még a borzasztóan szóló szerkó sem tudta elrontani. Egyre többen lettek, egyre inkább éreztük, hogy most ritka jól veszik a lapot. Ismét bejött a szar próba-jó koncert effektus, el lehet képzelni, a próba hogyan sikerülhetett (Igen, szuicid gondolatok, feloszlásközeliség, Umweltschmerz, hogy a bölcsészek is kapjanak valamit).
   A két erősítő kétségbeesetten küzdött alattunk, mi pedig megittasulva nyomtuk a rakendrollt, semmitől nem zavartattuk magunkat, minden szép volt és jó, még az utolsó számok is. Amik között Fisher egyszer nyomott egy olyan mikrotonális akkordot (amit eredetileg egy sima a-mollnak szánt), hogy attól Schönberg is bekönnyezett volna, de Taki elismerően csak ennyit mondott: "Királyul szét van hangolódva a gitárod, vazze! Két, há és...!" haladt tovább az őrület.

   Csak nehogy egyszer a bolondokházában végezzük.

   Ekkor történt hogy a Fisher gitárerősítője is végérvényesen elhallgatott. Sebaj, majd szól ez is az énekerősítőn keresztül (vérpocsék hangzás!).
   Az eddig búskomor Yeti arca ekkor már kezdett felderülni, és amikor egy perc elteltével az énekerősítő két hangfala is egy hangos nyikkanással kilehelte a lelkét és a zenekar kétségbeesetten keresni kezdte a menekülés lehetséges útvonalait, Yeti bejelentette, hogy na így már van kedve játszani, így ugyanis az ő hangszere lett a dob után a leghangosabb.
   Végül a fent leírtak szerint megtaláltuk azt a megoldást, amellyel egy békebeli szokol-rádió színvonalán végre megszólalt a cucc. Hatvanasévek rulez!

   És igen, valóban egyre többen lettek, ahogy a helyszínen megállapítottuk, végre megérkezett az a 10.20-as busz , amelyre anno Komáromban hiába vártunk.

   A koncert után döbbenten konstatáltuk, hogy valaki még a vásárlók könyvébe is beírt, amely a zenekar előtti napernyő állványán lógott (törünk az ISO minősítés felé, hiába, no!). A kódolt üzenetet megfejtettük, köszönet Nagy Kocsis Zoltánnak és a www.kozpu.hu -nak a rajongásért!

   A végéről még egy kis szösszenet: Taki a koncert után elismerően lejattolt az egyébként koncert közben alkoholt nagyon ritkán és mértékkel fogyasztó Fisherrel: "Te, hogy a hervadt csöcsbe hangolódott úgy el a gitárod a végére?" Mire a következő választ kapta: "Azzza...... helllyzt.... hgggy....... iddeg vad, ssss ilyekkkor....... naon hama........ ellllhagoloodik"

   A Mássalhangzótolvaj járt ott, a szarházi!

« vissza