A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. szeptember 23. szombat - Budapest, Lámpás (VII. Dob u. 15.).


A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2005. szeptember 3.-i Fészek-klubos koncertről

   Ahogy a zenészek egyre többet zenélnek, egyre gyakorlottabbak lesznek, stílusuk kifinomul, netán lesz saját is nekik, aztán szólóban vagy egy együttes tagjaként meghódítják a világot és nem adnak pénzt drogra, mert ingyen kapják (ezt loptuk, mert jó).
   Ez a Timur Lenkre nem teljesen igaz, mi a sört pénzért vesszük -na jó, van, ahol adják-, a saját stílus is talán megvan, de a világhódítástól úgy érezzük, valamiért még mindig elég messze állunk. És hogy visszafelé elérjünk az első mondat első állításához, na ez az, amit mi kézből tudunk már nem is egyszerűen kontrázni, hanem fedáksárizni.

   Itt, a Fészekben, az augusztusi koncertkörút utolsóelőtti allomásán tényekkel tudtuk igazolni, hogy egy hét alatt tökéletesen el lehet felejteni zenélni. Esetleg egyenként még csak-csak, de együtt semmiképpen. Borzalmas élmény volt, körülbelül ilyen lehet a vonatbalesetesnek is, amikor kiderül, hogy csak azért nem fáj pár végtagja, mert nincs is.

   Mondhatni a szokásos meghitt klubhangulat, kevés, ám annál válogatottabb ember, csendes lerészegedés, plusz Timur Lenk. Jó egyveleg, sajnos nem mindegy, hogy a megjelentek (beleértve ebbe a zenekar tagjait is) melyik részben jeleskednek és milyen sorrendben. Erős eufemizmussal ez azt akarná jelenteni, hogy Taki a hangulatra nagyon ráérezve csendes lerészegedésbe fogott, ami miatt a Timur Lenkes expozéja nem sikerült valami fényesre. Konkrétan az első két szám után csendes lemondással figyeltük, hogy mi lesz a következő lépése. A kiszámíthatatlanság a fociban időnként jól jön (lásd Gráf, a részeges jobbhalf), viszont ha ez a csapatmunka rovására megy, akkor nehéz gólt lőni.
   De nem kormoznánk túlzottan félve tisztelt despotánkat, nélküle is elbasztunk mindent, amit csak lehetett, amikor ő még nem csak mint a Heisenberg-féle határozatlansági reláció élő demonstrációja billegett a színpadon, akkor sem tudtunk magunkra találni.
   Az együttesszintű jelenséget legkonkrétabban Totya fogalmazta meg úgy a harmadik szám táján, mert addig kellett gondolkodnia, mit is mondjon, hogy ne legyen benne háromnál több bazmeg, mert ő úriember. "Bazmeg, ez valahogy nagyon nem áll össze".

   De hát itt ránk kíváncsiak, miattunk jöttek, pénzt is adtak értünk, akkor viszont valamit fel kell mutatni. Igyekeztünk is. Körülbelül annyira volt reményteli, mint a területét védő kandúrnak kiharapni a száguldó kamion kerekét. Egyszerűen nem tudtuk eldönteni, melyik a nagyobb baj, ha abbahagyjuk, vagy ha folytatjuk. Így aztán végigharcoltuk az estét abban bízva, hogy a szesz a közönség ítéletét is bizonytalanná teszi. Utána pedig kizokogtuk magunkat jelenlévő közeli ismerőseink vállán, akik szorgosan nyugtatgattak, hogy hallottak már tőlünk ennél sokkal rosszabbat is, igaz, meg kellett erőltetni az emlékezetüket.
   Aki értékítéletét pedig nem tette bizonytalanná az alkohol, attól most kérünk bocsánatot. Nem ígérjük meg, hogy soha többé nem lesz ilyen. Különben is a józanok a hibásak. Mindenért.

« vissza