« vissza

... a 2001. december 28-i Ludasos koncertről

   Nyúlfarok. Ez volt a jellemző a koncert hosszára. Meg a terem méretére, amiben játszottunk. A Ludas Rockklub, ahol az IZÉ, azaz az Idióta Zenekarok Évzárója folyt, a Simonshoz hasonlóan rendelkezett egy föld feletti, valamint egy föld alatti résszel. Az utóbbi mondjuk kétosztatú volt, az egyik rész (kb. 6x5 m) szolgált koncertteremül, a másik pedig -amit csak a dobszerkón keresztül lehetett megközelíteni- öltözőül, raktárként, valamint fűtésközpontként. A lepusztult kazánok, tartályok, csövek, random téglarakások, pergő vakolat miatt ez a rész úgy nézett ki, hogy Tarkovszkij biztosan elsírta volna magát, amiért nem itt forgatta a Sztalkert.

   És hát főszereplőként nyugodtan szerződtethette volna Endre sógort, aki az abszolút orientálatlan, tétova maga elé, illetve szanaszéjjel nézést nagyon profin csinálta. A Sógor nekünk elárulta, hogy a bejáratra kifüggesztett tiltótábla ellenére ő igenis becsempészett ide egy fél üveg konyakot, igaz, nem üvegben, hanem a hasában. Mi megnyugtattuk, hogy nem mindet, mert a konyak egy részét láthatólag már a fejében hozta be. Szóval vígság nézett ki magas fokon.

   És lőn. Letuszkoltuk magunkat a pinyóba, mindannyian felálltunk a zsebkendőnyi színpadra, közben megpróbáltunk olyan testhelyzetet felvenni, hogy ne vágjuk szájon egymást a gitárokkal, aztán nyomás. Némi -mint később kiderült, tökéletesen fölösleges- hangolás után megpróbáltuk javítani az esetleg rólunk kialakult rossz véleményeket, nem biztos, hogy sikeresen. Sógor ugye eleve nem volt a formája csúcsán, Fishernek végig hamis volt a gitárja, Takinak pedig állandóan sikerült úgy helyezkednie, hogy gerjedjen a mikrofonja. Sajnos a mikrofon ciszben sípolt, nekünk meg ebben a hangnemben nemigen van számunk. Dörti és Janó volt az a két ember, akik miatt valamennyire élvezhető volt a produkció.
   Mert a jelek szerint igenis élvezhető volt. Meg is döbbentünk a relatíve sok ismeretlen arc láttán, akik jó része együtt ordította Takival a számokat. Meg is kérdeztük Takit, mennyit fizetett ezeknek az embereknek, de ő pajkos mosollyal az arcán mindent tagadott.

   Alig nyomtunk el pár számot, már fejeztük is be. Persze hangszerrel a kézben az idő eléggé megrövidül, de valahogy nem tűnt félóránál hosszabbnak a koncert. Aztán egyszer csak a Taki aszonta, hogy utolsó szám, aztán jön a Malacka, menjünk a fenébe le a színpadról. Ez eléggé megdöbbentő volt, mármint az, hogy egy utolsó számot jelentett be, és az tényleg az utolsó volt. Nahát!
   Mindenesetre az idővel való ilyetén spórolás jól jött, mert azt az időt, amit nem koncerttel töltöttünk, nyomban ivásra tudtuk fordítani. Szóval nem volt rossz buli ez az IZÉ, bár a tulaj megint nem készült, hajnal fél egy tájt még el kellett szaladnia pár hordó sörért.

   Majd még kiderül, lesz-e ebből rendszer, mármint az IZÉ-ből, arra azért rá szeretnénk hajtani, hogy az eljövendő generáció majd olvashassa a Ludas falán a kis márványtáblát, miszerint "Itt játszott először az IZÉ-n a Timur Lenk, állította a hálás közönség", vagy valami efféle. Na jó, kiegyezhetünk egy "Végre kigyógyultam az arcidegzsábámból" feliratúval is.

« vissza