« vissza

... a 2006.október 27.-ei pilisszentiváni Villa Negrás koncertről
Képek »

   Doktor Peller amikor ismét meghívott bennünket Pilisszentivánra, valószínűleg nem gondolta, hogy ez a koncert lesz az, amiről -ha egyszer papírra kell tennie, merthogy a koncertet a pilisszentiváni önkormányzat támogatta- atomkomolyan kijelentheti, hogy igenis közösségformáló szerepe volt, elősegítette egymás megértését, az antidiszkrimináció szellemét építette, meg ilyen dolgok.

   Minden kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy minden idők egyik legstílusosabb, legaktuálisabb és egyben legszórakoztatóbb Timur Lenk-koncertje volt ez. Taki annak apropóján, hogy Joni, a Dunakanyar legjbb gitárosa meghalt és így a mi Dörtink vette át a helyét, már régebben kijelentette, hogy egy komolyabb pestisjárvány esetén ő is sikerrel pályázhatna Európa legjobb énekesének a pozíciójára.
   A koncert aktualitását az jelentette, hogy most eggyel most előrébb lépett. Gyászban voltunk, mert pont előző nap halt meg Gregor József, aki ugye együttestag volt, még ha ki is rúgtuk, mert sose járt el a próbákra. Teljesen nyilvánvaló volt hát, hogy egy Gregor József-emlékestet kell tartanunk.

   Taki a koncert előtt kicsit eltréfálkozott többek között azon, hogy még a koncert előtti próbán már felmerült az az ötlet, hogy egyszer talán nem kéne innunk koncerten. Kiemelte azt az önellentmondást, hogy ez ugye még csak a próbán volt, valahol a tizedik és a tizennegyedik sör között, és akkor koncerten...? Akkor még nem tudta, hogy tréfája váteszinek bizonyul.
   Főleg annak a tükrében, hogy feltette azt a költői kérdést is, hogy "mert ugyan mi a különbség egy próba és egy koncert között?" Amire Totya adta meg az adekvát választ: "A tömény."

   A koncert nagyjából a szokásos módon indult. Taki valahol úgy a harmadik szám tájékán kapott egy fütyülősbarackos üveget, tele házipálinkával. Amit mi nem tudtunk, hogy azzal töltötték tele, amit Taki a koncert előtti próbakóstolás során a legjobbnak tartott. A nyelesgránát formájú üveg többször körbejárt és a hatása végzetes lett. A fordulópont a hetedik szám környékén jött el, frontembert ilyen villámgyorsan leépülni még nem láttunk, három szám elég volt hozzá.
   Taki először csak versszakokat felejtett el és duplázott meg, és keverte össze a sorokat. Aztán már csak egy versszakot ismételgetett (az első és a negyedik helyén, a többi hiányzott), miközben nem lehett eldönteni, hogy a mikrofonállványra támaszkodni próbál, vagy próbál tőle megszabadulni, mert azt hiszi, hogy az őt fojtogatni akarja.
   A második és harmadik szám között jött el az a pár perc, ami simán olyan volt, mint a neves színészekkel előadott világverő kabarétréfa, amiben bárki ha csak egy névelőt is kiejt a száján, mindenki azonnal hosszan röhög. Sőt, nekünk még egy névelőt sem kellett kimondanunk, elég volt jelentőségteljesen Takira nézni.
   A harmadik szám arról a szívós küzdelemről szólt, hogy hogyan lehet talpon maradni egyáltalán, míg a negyedik arról, hogy ez sajnos nem mindig sikerül.

    A közönség még a harmadik letérdelésnél is azt hitte, hogy ez csak csak showelem, de amikor ezután Taki lefeküdt és úgy maradt, már ők sem gondolták, hogy ez a művészet része. Nem maradt más hátra, mint hogy Taki kezéből kicsavarjuk a mikrofont, amit még akkor is görcsösen szorított, összetoltunk két asztalt, és felfektettük rá. Valaki hozott egy csokor művirágot is. Aktualitás és stílus - tudtuk, hogy Taki nem csinálja teljesen végig a Gregor Józsefhez hasonulást, de azért ilyen őszinte átélésre nem számítottunk. Egy pillanatig tanácstalanul álltunk frontemberünk hevenyészett ravatala mögött, most mit csináljunk, majd Dr. Peller jelentkezett, hogy ő tudja a számokat és beállna.

   Aztán más is beállt. Aztán egyre többen. Aztán mi kezdtünk kiállni. Aztán már más más számok is kedtek elhangzani, végül kedélyes blues-jamsessionná fejlődött a koncert, miközben azon töprengtünk, hogy Takival mi legyen, meg egyáltalán mi legyen, mert azért kicsit kínosan éreztük magunkat.
   Kint a Villa Negra előtt gondterhelt csoport dohányzott, mi odaóvakodtunk, hogy izé, elnézést, nem így gondoltuk ezt a koncertet, de mint kiderült, senki nem vette zokon az elhajlást, sőt, mindenki őszinte együttérzéssel kezelte az ügyet. "Az vesse az első követ, aki maga még nem volt így"-hangzott el, mire a jelenlevő kb. harminc ember mindegyike részvevő bólogatásba fogott, hogy hát igen, igen, valóban. Sőt, azonnal kaptunk meghívást más környékbeli eseményekre is, annak ellenére, hogy azt ott rögtön kijelentettük, hogy ezt a mutatványt frontemberünk nevében nem tudjuk minden esetben garantálni.

   Végül hazavittük Takit, aki hazaérve már valamennyire eszénél volt, legalábbis az akarat már látszott rajta, hogy időnként beszélni szeretne. "Sógor, tudja a kódot?" kérdeztük tőle a kapu előtt. "Hjjjjjaaaah"-mondta Taki, majd egy perc alatt beütött két számot. Aztán elgondolkodott kicsit, közben a készülék becsengetett valahová.
   Hát akkor... Muszáj felvinni az ajtóig, nem támaszthatjuk le. Becsengettünk Takiékhoz, közben azon méláztunk, hogyan magyarázzuk ezt meg Taki feleségének, mintha ezen bármit is meg lehetne magyarázni. Úgyhogy tréfával próbáltunk oldani azt a klasszikus szituációt, amikor hajnalban ketten hozzák haza a ház mozgásképtelen urát.
   "Bejöhetünk cipővel?"-kérdeztük udvariasan, miközben Takit próbáltuk úgy tartani, hogy az látsszon, hogy tulajdonképp a saját lábán áll és nem is pisálta le a nadrágját. "Ó, hogyne. De" -jött a válasz hajnal kettőhöz képest nagyon elegánsan- "ha nem haragudtok meg, nem tartóztatnálak benneteket."

   Arcátlan sokoldalúságunkat mutatja, hogy a rokk meg a metál meg a rakendroll mellett drámai műveket is be tudunk mutatni, legalábbis a tragikomédia már nagyon megy.

« vissza