« vissza
... a Brekkfaszt CD-ről
(Olasz Sándor, Rockinform)
Őrület és intellektus. Ezen egymást kizáró fogalmak kevés banda szótárában férnek meg ennyire békésen. Az őrület persze idézőjelben értendő, a másik meg tök komolyan. A "banda" is, mert pl. a "zenekar" megjelölés valahogy nem illik a Timur Lenkre. Aki elolvasta a Sziget-cikkemet, sejtheti a választ a "miért"-re.
Ahhoz a bulihoz képest ez a maxi a reveláció erejével hat: hiszen a fiúk zenélni is tudnak! Tényleg! De miért is ne tudnának?
Az elővezetett négy kvázi saját szám között amúgy az Iglesias családról szóló épületes "folytatásos hangjáték" szól, miközben az Iglesias-tábort a düh, a többieket pedig a röhögés fojtogatja.
A nóták közül az "Egy tál dödöle" az egyszerűségével tűnik ki, ami ez esetben nem előny. A többi viszont az eredeti ötlet-felhalmozáskorából való profi munka! A "Népdal" például tripla adag chilivel mérgezett gunyoros dalocska a gyorsbüfé-mánia ellen. A "Woodstocki busz" Hobóra hajazó briliáns blues-paródia. A "Szabad élet, szabad madár" pedig az én értelmezésem szerint valahol Zimmer Feri és a Timur Lenk képzeletbeli közös vállalkozása.
Van itt még valami, ami áttételesen és megmagyarázhatatlanul, mellékesen vagy sem, de végső soron tetten érhető: egyfajta XXI. századi punk-életérzés.
Összefoglalás helyett: a "Brekkfaszt" nem más, mint a sznobok seggébe lökött méretes lófasz!
F-vitamin hiányban senyvedő vénlűnyok és citromon nevelkedett demagóg okostojásokjobb, ha messziről elkerülik a Timur Lenket! Ám akiknek csipetnyi humorérzékük van és nem ellenségük önmaguknak, sürgősen gyűjtsék be a lemezt!
Internetes segítség: www.timurlenk.hu , ahol egyébként az értelem számos netovábbja is látható és elolvasható.
« vissza
|