|
|
|||||||||||||
... a 2001. december 28-i Ludasos koncertről Nyúlfarok. Ez volt a jellemző a koncert hosszára. Meg a terem méretére, amiben játszottunk. A Ludas Rockklub, ahol az IZÉ, azaz az Idióta Zenekarok Évzárója folyt, a Simonshoz hasonlóan rendelkezett egy föld feletti, valamint egy föld alatti résszel. Az utóbbi mondjuk kétosztatú volt, az egyik rész (kb. 6x5 m) szolgált koncertteremül, a másik pedig -amit csak a dobszerkón keresztül lehetett megközelíteni- öltözőül, raktárként, valamint fűtésközpontként. A lepusztult kazánok, tartályok, csövek, random téglarakások, pergő vakolat miatt ez a rész úgy nézett ki, hogy Tarkovszkij biztosan elsírta volna magát, amiért nem itt forgatta a Sztalkert. És hát főszereplőként nyugodtan szerződtethette volna Endre sógort, aki az abszolút orientálatlan, tétova maga elé, illetve szanaszéjjel nézést nagyon profin csinálta. A Sógor nekünk elárulta, hogy a bejáratra kifüggesztett tiltótábla ellenére ő igenis becsempészett ide egy fél üveg konyakot, igaz, nem üvegben, hanem a hasában. Mi megnyugtattuk, hogy nem mindet, mert a konyak egy részét láthatólag már a fejében hozta be. Szóval vígság nézett ki magas fokon. És lőn. Letuszkoltuk magunkat a pinyóba, mindannyian felálltunk a zsebkendőnyi színpadra, közben megpróbáltunk olyan testhelyzetet felvenni, hogy ne vágjuk szájon egymást a gitárokkal, aztán nyomás. Némi -mint később kiderült, tökéletesen fölösleges- hangolás után megpróbáltuk javítani az esetleg rólunk kialakult rossz véleményeket, nem biztos, hogy sikeresen. Sógor ugye eleve nem volt a formája csúcsán, Fishernek végig hamis volt a gitárja, Takinak pedig állandóan sikerült úgy helyezkednie, hogy gerjedjen a mikrofonja. Sajnos a mikrofon ciszben sípolt, nekünk meg ebben a hangnemben nemigen van számunk. Dörti és Janó volt az a két ember, akik miatt valamennyire élvezhető volt a produkció. Alig nyomtunk el pár számot, már fejeztük is be. Persze hangszerrel a kézben az idő eléggé megrövidül, de valahogy nem tűnt félóránál hosszabbnak a koncert. Aztán egyszer csak a Taki aszonta, hogy utolsó szám, aztán jön a Malacka, menjünk a fenébe le a színpadról. Ez eléggé megdöbbentő volt, mármint az, hogy egy utolsó számot jelentett be, és az tényleg az utolsó volt. Nahát! Majd még kiderül, lesz-e ebből rendszer, mármint az IZÉ-ből, arra azért rá szeretnénk hajtani, hogy az eljövendő generáció majd olvashassa a Ludas falán a kis márványtáblát, miszerint "Itt játszott először az IZÉ-n a Timur Lenk, állította a hálás közönség", vagy valami efféle. Na jó, kiegyezhetünk egy "Végre kigyógyultam az arcidegzsábámból" feliratúval is. |