« vissza

... a szeptember 24-i JATE-Klubos koncertről

   Bonyi az élet. Vagy ahogy egy tanult kollégánk megjegyezte, a dolgok kiegyenlítődnek. Szóval a szegedi bulikon az este tíz órás kezdésnek és a negyed tizenkettes befejezésnek vannak határozott előnyei. Persze hátrányai is.

   Az előnyök közé tartozik, hogy koncert előtt és alatt még nem rúgunk be totálisan, van erő pörgős kis műsort adni, nincs tülekedés sem a pultnál, sem a táncparketten, koncert után pedig van idő és erő rendesen módosítani a tudatállapotot, nem a saját zenénkre bulizunk, ráadásul van kivel bulizni, mivel még vannak bőven jelenlevők. Ha pedig valaki koncert után közvetlenül haza akar menni, mert valamiért tele a bráner, vagy másnap dolgozni kell, még valami értelmes időpontban kerül ágyba.
   A hátrányok közé tartozik, hogy tunképpen a lófasz sem hall bennünket, mert alig-alig jönnek le ilyen matiné időpontban a JATE-Klubba. Az arányokat tekintve: kb. hét ember előtt kezdtük meg a koncertet, ez hamar felment kb. harmincra. Eztán a létszám lassan, de folyamatosan növekedett, mire befejeztük, lehettek úgy hatvanan. Kifújtuk magunkat, összepakoltunk, sörért mentünk, mifene, közben látszott, hogy most kezd megugrani a látogatottság. Kint hosszú sorokban vártak az emberek a bejutásra, a környező utcákból pedig folyamatosan áramlott az utánpótlás. Hát igen. Végül is bennünket félévente hallani ott, a DJ-t (aki miatt be kellett fejezni) pedig hetente kétszer, de hát biztosan annyival jobb is. Meg különben is, ki a (mi a) picsa az a Timur Lenk egyáltalán? Nahát. Egs.

   Már az indítás is érdekes volt: megbeszéltük a szervezővel, hogy tízkor kezdünk -de azért menjünk oda fél kilencre (?)-, minden lesz, csak dobokat hozzunk. Tény, nem siettük el a dolgot, de magunkhoz képest viszonylag korán, negyed tízkor a helyszínen voltunk, ahol a dobon és két technikuson kívül nem sok minden állt készen. Az utóbbiak is csak azért, mert Janó telefonált, hogy mi a makkot szerveztünk le, mert kilenckor kezdenünk kellene, de semmi sincs, csak sör a pultban. Megnyugtattuk, hogy az több, mint elég, meg mingyá ott leszünk, osztán ha nem koncert, akkor ivás, az is jó.

   Aztán csak-csak összejött valami szerkó, mindegy, zenéljünk. Előző nap próbáltunk, közben megbeszéltük a frankót. Rájöttünk, hogy alaposan eltévesztettük, mit is kellene csinálnunk, tekintve, hogy pl. a www.startlap.hu-n a zenei humor rovatban szereplünk. Azannyukat, ezek azt hiszik, hogy mi hülye bohócok vagyunk! Tesszük ki a szívünket-lelkünket, aztán tessék, csak röhögnek rajtunk, vazze. Úgyhogy azzal kezdtük, hogy kihangsúlyoztuk: mostantól vége a léha élcelődésnek, röhöncsélésnek, összevissza táncikálásnak. Mindenki tessen áhítatosan hallgatni, a számok végén picit kivárni, majd illő szünet után (ha a visszhangok is elültek) diszkréten tapsolni. Kár, hogy már ezt a bejelentésünket is alapból kiröhögték a jelenlevők. Pedig Fisher annyira megilletődött önnön meghatottságától, hogy a koncert első öt hangjából mindössze hármat talált el.

   Ezzel kapcsolatban egy belső magánvélemény, az alkotmánybírósági határozatok szellemében:
   A "mi ezt komolyan gondoljuk, ne röhögjetek" koncepcióval kapcsolatban megegyeztünk próbán, hogy csak a Vekkerben jövünk ezzel elő, mert tök új közönség nem biztos, hogy viccesnek találja, meg ki kell rendesen találni, stb. Nem értem, miért erőltettük ezt a koncert első felében. Nagyon nem jött be senkinek. A sörfogyasztás szerencsére helyes mederbe terelte a közönség hangulatát és Taki dumáit is, igazán jó kis Timurlenk-buli lett. Számomra az ebből a tanulság, hogy ne evezzünk az összekötő szövegek ismeretlen vizeire anélkül, hogy ezt alaposan megbeszélnénk, vagy kellően részegek ne lennénk, valamint, hogy a Taki 3 sör "leerőltetése" előtt semmiképp ne menjen színpadra (de 10 után se)."

   Szóval nem megy ez nekünk. Mad tán ha jön egy manáger és ad sok pénzt, csak menjünk már innet a fenébe. Addig meg szívjátok csak ezt, ami van.

« vissza