« vissza

... a 2001. május 25-i Est-FM-es bemutatkozásról

   Dübörgött a kultúra. Este fél nyolcra voltunk odarendelve az Est-FM stúdiójához. Az interneten megnéztük, hogy a SoundCheck -amibe (nyilván tévedésből) meghívtak bennünket- háromnegyed nyolctól tart nyolcig. Hát jó, ez is több, mint egy intimbetét-hirdetés, csak lesz időnk meghódítani a hallgatóságot. Taki szólt Fishernek, hogy készüljön, mert könnyen lehet, hogy a műsorvezetők enyhén csipkelődősre veszik majd a figurát. Fisher ugyan nem ezért, de három sörrel és egy felessel megtámogatva futott be, enyhén bosszankodva, hogy éppen kezdett volna jó lenni az évfolyamtalálkozója. Addigra Taki is illően besörözött, Jeti, a frappáns visszavágások nagymestere is csatasorba állt.

   Fellifteztünk az ötödikre (én, a Feri, meg a Bíró Imre), becsengettünk, hogy meggyüttünk. Le is ültettek bennünket, megkérdezték, hogy kik vagyunk, mondtuk, hogy szandcsekk, mondták, hogy várjunk. Jó. Nyolc előtt hat perccel már fészkelődtünk egy kicsit, hogy mi a makk lesz már, jött egy fickó, hogy menjünk be a stúdióba. Bent egy programozószemüveges fiatalemberrel (Taki szerint az Izil volt) lejattoltunk, udvariasan bemutatkoztunk, ő udvariasan nem mutatkozott be. Megkérdezte, melyik két számot játssza le, mi megmondtuk. Két mikrofon mögött ült két csaj, azoknak hímsoviniszta módon csupán udvariasan odabiccentettünk, megkérdezték a nevünket, mi megmondtuk, ők nem (utólagos kutakodás szerint az egyik valószínűleg Zsana volt, a másik tán Emese Habbal).
   Fisher kezdte magát ezen felhúzni. Hárman kaptunk két széket meg egy mikrofont, közben a fickó megkérdezte, hogy melyik legyen az az egy szám, amit majd lejátszik, mert nagyon elment az idő. Fisher végképp bepöccent, mert megsaccolta, hogy összesen kb. két perc lehet, amit itt a Timur Lenkre szántak, ez alatt nehéz lesz az együttes komplex lelkét minden oldalról bemutatni. A levegőben súlyosan, vastagon ott terjengett a "nyuszika, baszd te meg a fűnyíródat", bár ezt a két csaj még nem érezte. Szegények -bár látszott, hogy fogalmuk sincs, ki a francok vagyunk és mit keresünk ott- megpróbáltak udvariasan viszonyulni hozzánk, de ez alapvetően már nem segített a helyzeten.

   Maga az interjú leginkább egy furcsa teniszmeccsre emlékeztetett: Bementünk egy stúdióba, ahol két unatkozó kislány elkezdett barátságosan szerválni, várva, hogy pár percet szépen elteniszezgetünk, aztán barátságosan kezet rázunk, mi elmegyünk a francba, ők meg fogadják a következő játékost. No erre mi az első labdát izomból visszaküldtük, majd kisvártatva agresszíven átvettük a szervát, és gyors egymásutánban atomerővel ütögettük a labdákat a terem különböző pontjaira.

Az esemény maga itt hallható mp3-ban (2.7 MB)

« vissza