« vissza

...az 1999. május 29-i nagykőrösi koncertről

   Hmmm... hát... félsiker. Maga a túra meglepően jó volt, a vendéglátás egészen kiváló (volt sült csirke, volt pizza, kávé, sőt a helyszínen barna Kaiser!!), a közönség is ötös. Mármint ami a csak úgy bejövő hallgatóság létszámát illeti. Ez már turáni átok. Mostanában akárhova megyünk, a szomszéd hangulatkarbantartó egységben épp sztriptízshow megy, a városban frissiben nyílik egy vadiúj kocsma, előző este besorozzák a buliképes lakosságot, ciklon söpör végig a helységen, esetleg mindenki a gátakon van, mert épp árvíz támad, amikor megjelenünk valahol.
   A másik lehetőség, hogy Magyarország fiatalnak tekinthető lakossága jelen pillanatban két csoportba osztható az elhanyagolható mértékű kivételeket nem tekintve: az egyikbe a technodizsibe járó, szőkített, manókergető cipős csajok és a hozzávaló mukik (vagy fordítva, ízlés szerint), akik ránk egyáltalán nem kíváncsiak, a másikba azok, akiknek még volna hangulatuk meghallgatni bennünket, de csak ha nem kell este tíz után kimozdulni otthonról a tévé mellől.
   Azért köszi a vigasztalást. Két srác megdicsért bennünket és mentegetőztek, hogy egyébként szoktak itt lenni sokan, csak hát most a fene tudja miért... Egy ember pedig közölte, hogy ezért a zenéért kár belénk a sör, de ő legalább eljött, meghallgatta, mit művelünk és aztán próbálta némi alkohollal leöblíteni az általunk neki okozott hányingert. Jessz.

   Az előző véleményben szereplő két muki (a méregkeverő és a pumpás) mellé többek tapasztalata alapján felsorakozott még a körhintás bácsi, a bokszoló és a répaárus is.
   A körhintás bácsi közvetlenül lefekvés után oson elő, a védekezni képtelenül heverő áldozat alá tolja a körhintáját, aztán beindítja a szerkezetet. Az eredmény azonnali émelygés, tengeribetegség, rosszullétfokozódás. A bokszoló viszonylag ritka, a hirtelen elfogyasztott sokadik feles után lép akcióba. Az ember keze a pohárkával még fönt van, arca kissé felfelé áll, nem látja, mi van közvetlenül előtte. Ezt a pillanatot a bokszoló nyomban kihasználja és irtózatos gyomorszájast nyom az illetőnek, aki menten sugárban okádni kezd. Egyébként gyáva fickó, csak meglehetősen ittasakkal mer kezdeni. És ha már a hányásnál tartunk, a répaárust nem is nagyon kell magyarázni. Nagyon ügyes kereskedő, úgy sózza el az áruját, hogy észre sem lehet venni. Mégis több jel mutat a működésére: a hányadékban mindig jelen levő répa, valamint a zsebben levő pénzmennyiség jelentős csökkenése egyaránt a nagy mennyiségű répa vételére utal. Az arányosság is megfigyelhető: minél többet iszik valaki, a répaárus annál több répát ad el neki suttyomban. A zsebben sokkal kevesebb pénz marad, az esetleges okádásnál pedig sokkal több répa kerül nap- illetve holdvilágra. Árai meglehetősen változóak, mindig ahhoz a helyhez illeszkedőek, amelyikben iszik az ember.

« vissza