|
|
|||||||||||||
Sok kínlódás után született meg ez a szekció. Az együttessel, vagy annak tagjaval kapcsolatban rengeteg sztori létezik, de hosszas vegyelemzés után egyet sem találtunk, ami ne lett volna x) súlyosan dehonesztáló , y) rettentően kínos, z) büntetendő. Valahogyan a sztorik cselekménye mindig átcsúszott a "don't try this at home" kategóriába. Ráadásul ahányszor csak összejöttünk megbeszélni a sztorisarok sorsát, mindig éppen a határozott döntés küszöbén rúgtunk be végérvényesen. Az együttessel szoros kapcsolatban álló sztorik három fő csoportba oszthatók. Az elsőbe az "Éppen rettentően be voltunk baszva, amikor..." kezdetűek tartoznak, a másodikba az "Éppen rettentően másnaposak voltunk, amikor...". A harmadik csoportba az ettől eltérő kezdetűek tartoznak, de egyrészt ebből a fajtából igen kevés létezik, másrészt az a kevés is roppant gyenge. Hosszas tökölődés és számos sörözés után úgy döntöttünk, hogy felvesszük a sztorik közé az együttessel vagy a tagokkal távolabbi, esetlegesen semmilyen kapcsolatban sem álló történeteket is. Ez persze meglehetősen megnehezíti az együttes szorosan vett karrierjének ily enciklopédikus formában történő követését, ám ezek a történetek figyelmesen olvasva felfestik mindazt a hatalmas történelmi tablót, amelyből oly heroikusan emelkedik ki a Timur Lenk együttes szárnyalásának méltó visszhangja. |