|
|
|||||||||||||
ALKOHOLÓGIA 8. Dr. Prof Selyebi: "Sikerült felfedezni egy új gonosztevőt, minden világos lett: Megvan ki a felelős azért, hogy hetekkel koncert előtt beírom a dátumot a noteszbe, mégse sikerül megnézni - már másodszor - ittasságból kifolyólag. A Kultúros Jellemző sunyi viselkedésére, hogy hetekkel az esemény előtt felhív, lelkesen rábeszél az akkor még távoli programra. Ezután pár napig csendben van, majd megint telefonál, azt javasolja, hogy minden ismerősödet rendeld oda, de jót fogtok beszélgetni, úgyis rég találkoztatok... Mikorka Kálmán: "Gratulálok tevékenységetekhez, látom fejlődtök, a kezdeti authentikus csoportból mára igazi mozgalommá nőttétek ki magatokat. Csak így tovább, és hogy még hatásosabb legyen felderítő munkátok, felhívnám figyelmeteket néhány roppant csalafintán bűnöző bűnözőre: Hasonlóan a többiekhez, ő is italozó emberek körében fejti ki néha csöppet sem áldásos tevékenységét. Tevékenységét általában az első rövidital, vagy a sokadik erjesztett szőlőlé elfogyasztása után kezdi meg, minek hatására az áldozat körül érezhetően (leginkább számára érezhetően) megemelkedik a levegő hőfoka. A meleg miatt izzadni, vörösödni kezd, és fokozatosan megszabadul feleslegesnek vélt ruházatától. Felbukkanása főleg a hidegebb hónapokban jelent veszélyt, ezért figyelmeztetnék mindenkit, még a réteges öltözködés sem nyújt ellene megbízható védelmet. Egyelőre nem tisztázott, hogy a hajnali utcán pucér seggel való rohangálás is az ő műve, vagy valaki másnak a keze van a dologban... A Turis néni A ruhadarabokkal való machinációi révén vált hírhedtté. Az egyéb okokból levett ruhákat rendszerteleníti, majd észrevétlenül lenyúlja őket, jobb esetben értéktelenebb darabokkal helyettesíti, melyet eredetinek álcáz, hogy a turpisság csak reggel derüljön ki. Az így megszerzett ruhákat aztán "olcsó holland bálás ruha" néven értékesíti. Ő a banda pénzügyi Einsteinje, tevékenysége szolgáltatja a gonosztevők anyagigényének hátterét. Csepel Csabi Az első bűnöző, akinek a polgári nevére is sikerült fényt deríteni. Ő szolgáltatja a pénzügyi fedezet másik részét, melyhez a kocsmák elől eltulajdonított kerékpárok terítésével jut. Mégsem jelent akkora veszélyt mint előző kollégája, mivel megjelenése ritkább, és néha csak a vicc kedvéért dolgozik, ilyenkor az eltűnt járgányt könnyűszerrel fellelhetjük a szomszéd tárolóban. Néha a kerékpárokat csak kölcsönveszi, reggelre visszaviszi oda, ahol előző este hagytuk. Az Aszfalthúzogató Tevékenysége szinte mindenki számára ismert: észrevétlenül áldozata mögé lopódzik, megragadja a járda (út, úttest) két szélét és egy hirtelen mozdulattal megrántja, minek következtében a gyanútlan egyén hatalmasat takar. Speciális mozdulataival előre- és hátraesést is elő tud idézni. Feltehetőleg Ő okozza a repedéseket és a dudorokat is a gyengébb minőségű aszfalton. Bagó Balázs, a "Négykézláb Európába" Közhasznú Társaság, valamint a "Mentsük meg Bagó Balázst!" Alapítvány Vezetője: "...áldatlan tevékenysége miatt. Bár további kitartó nyomozást igényel a szál felgöngyölítése, valószínűleg nem azonos a Dalfakasztó val. A Zenebohóc elsősorban olyan szórakozó helyiségek ill. bulik környékén oldalog, ahol bármilyen hangszer (zongora, a később fellépő zenészek letakart dobszerkója stb.) fellelhető. Meglepően gyorsan, egy-két sör után kezd tevékenykedni, az áldozattal hipnózis, vagy csupán halk duruzs útján elhiteti, hogy -hangszertől függően- Chick Corea, Lenny White stb. szinten bírja megszólaltatni a jobb sorsra érdemes hangszert. A Szivattyúkezelő A Szivattyúkezelő , bár látszólag a Viagra Manó vetélytársa, valójában -hisz' egyazon bűnszövetkezet tagjai!- szerves munkakapcsolatban áll vele. Annyira apró és oly óvatosan munkálkodik, hogy még e honlap lelkes nyomozóinak sem tűnt fel eleddig! (Nem csoda, hisz anno Sékszpír Mester is tévesen az alkohol számlájára írta furmányságait!) Magam is, sokrétű tapasztalataim alapján, csak teoretikus úton bukkantam nyomára. |