« vissza

...a 2005. november 26.-ai kuplungos koncertről.

    Könnyű dolgunk van, a világ egyik leglelkiismeretesebb hangosítóembere, aki a koncert közepén jött rá, hogy időnként mi gerjed voltaképp, kellően szemléletes példával érzékeltette, milyen volt ez a koncert.

  "Gyerekek, ez kibaszott jó volt. Mint amikor egy nőt kétszer egymás után kielégítetek,
   -Hosszas magyarázat arról, miért tévedett, amikor kardioid mikrofont szerelt fel valahová, mert ha nem ide teszi, hanem oda, akkor nem gerjed, mert <Fourier-analízis, Nyquist-diagram>-

   aztán kezditek felhúzni harmadszor is,
   -Mert ha nem azzal foglalkozunk koncert előtt, hogy mindenféle sörökkel mászkálunk ide-oda, hanem rendesen beállunk, akkor ez kibukik és akkor kicseréli a mikrofont és akkor a gerjedés nem lett volna, mert <Bode-diagram, szabályozási körök általános elmélete, különös tekintettel a közönség másodfokú csillapítási együtthatójára>-

   aztán abbahagyjátok és elkezditek vadul ráncigálni a csöcsét, hogy ugye jó."

   A Kuplung azon intézmények sorában a következő, amik még a Fekete Lyukkal meg a TilosazÁval indultak. Akkor még volt valami varázsa a dolognak, a rendszer tűrésének kihasználása, együtt vagyunk a negyed-illegalitásban. Most kis kókadás után ismét reneszánszát éli ez a fajta, ami nyáron West Balkánban meg Szódakertben csúcsosodik ki, télen pedig a Kuplungban, ami mégiscsak fedett.
   A különbség az, hogy akkor nem volt rá pénz, pedig szerettek volna költeni rá, most pedig nem is szeretnének rákölteni. A közönség által érthetetlen okból kedvelt lepukkant miliő megteremtésének igénye kellemes összhangban van a bizniszileg célszerű beruházás-minimalizálásának az igényével. Bár a cél elérésnek szempontjából majdnem mindegy, hol basz be sakálra az ember, őszintén válaszoljuk meg magunknak a kérdést, melyik meghívást fogadnánk el szívesebben?
1.) "Menjünk el egy olajos padlós hangárba, ahol kényelmetlen, összecsukló székeken kell ülni, és sorbaállni a műanyagpoharas sörért, közben szar zenekarok próbálkoznak, vagy igénytelen dídzsék nyomják a száz másikból összeszázegyedikelt mixet. De kulthely."
2.) "Menjünk el a tengerpartra, ahol füttyentésre maláj kurvák talicskázzák a foteledhez a sört, közben Sting prüttyögi a füledbe a Tavaszi Szél Vizet Árasztot MagyarMen In Ósönpartot, vagy egy egyszerű kis világhírű dzsesszkvintett nyomja halkan a sztenderdeket. De nem kulthely."
Na ugye.

   Szóval a tökéletes koncerthez egy dolog hiányzott. Illetve konkrétan három dolog nem hiányzott, mégpedig a három utolsó szám. Legkonkrétabban sok dolog nem hiányzott, sok meg igen, itt most a hangjegyekre gondolunk, de a Timur Lenk sosem a hideg, három tizedesig kiszámított zenemérnökölést preferálta, ezért ezen most lépjünk át.

    Magyarázkodtunk, hogy a tökéletesség elérése nálunk nem cél, mert akkor fel is oszolhatnánk. Meg akkor miről szólna ez a vélemény. Sajnos a tény akkor is tény marad: az ünnepi, sokfogásos menü utolsó tétele egy kiskanál szar volt, egyetlen szerencsénk, hogy ezt pár emberen kívül jószerével senki nem vette észre. Persze mondhatjuk azt is, hogy csupán illeszkedni próbáltunk a helyhez, kellett valami ereszkedést produkálni, különben mindenki azt hiszi, hogy plébekkelünk.

   Készült felvétel is a koncertről, de ez a mi kezünkben van, az utolsó nyolc percet irgalom nélkül töröljük, de aztán csont nélkül kiadható lesz, a hangulat nem egy teli Wembleyé, de majdnem, köszönjük.

« vissza