A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. június 17. szombat - Pilisszentiván, sportpálya (Rock A Villa Körül Feszitvál) este 10-től.

Az utolsó nem kishír jellegű frissítések:
- Képek a 2015. október 24-i hatvani koncertről
- Vélemény a 2015. október 24-i hatvani koncertről

A régebbi frissítések »

A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2004. április 23-dikai pestiestcafés koncertről

   Nagyon vidám koncert, nagyon szomorú tanulságokkal. Taki borzasztóan erőltette a zenekari edzőtábort, mert nem akart itt beégni. Itt lesz Budapest színe-virága, művészek, impresszáriók, illetve a mindenütt jelenlevő félprofi zenészek (a profiknak nem kell az efféle éntudat-erősítés) is itt lesznek, akik merev testtel és arccal, karbatett kézzel néznek végig bármilyen produkciót, maximum egy kis fejcsóválást engedve meg maguknak, jelezvén, mennyire nem értenek egyet sem zeneileg, sem generálművészileg mindazzal, ami a színpadon folyik. És nekünk itt be kell bizonyítanunk, hogy.

   Ezek a figurák mind nem voltak, sőt olyan nagyon másmilyenek se. Levegős kis pincézés, a Crazy Dynamos után jött a carpetbaggeres Richard másik zenekara, amely után a keverős emberen meg a pultoson kívül nem sok ember maradt, főleg nem művészek meg impresszáriók. De legalább fejcsóválós rokkerek se. Este tizenegykor olyan volt az egész, mint amilyennek másnap délelőtt kellene lennie, amikor a takarítónő partvissal tuszkolja ki a sarokban felejtett részegeket.
   Lemondóan vonszoltuk magunkat a hangszerek felé, ismét kis házizene, magunknakpróba. Aztán komoly meglepetésünkre hirtelen befutott a tízhúszas busz, pont annyi utassal, amennyitől jó lett az egész koncert, lehetett táncolni, hadd örüljön Taki is külön. Szolid klubhangulat uralta a termet, ha eltekintünk a krómtól, meg az egyéb modernista cucctól. Olyan volt az egész, mintha a zsámbéki tanítóképző pincéjében lettünk volna tizenhat évvel ezelőtt, ahol mindenki ismer mindenkit (vagy ha véletlenül nem, őszintén úgy tesz, mintha) és -retró a négyzeten- mondjuk a koreai háború elleni utólagos tüntetőgyűlés fordult volna át valami vidám kis zenés-táncos buliba.

   A hangosítás is faszajó volt, valami ravasz trükkel megoldották, hogy minden pincekoncert rákfenéje, a dob nem döngött, így igen korrektül meg lehett oldani a keverést, pincében nem szóltunk még sosem ilyen jól. Így aztán már csak egy akadálya lehetett volna annak, hogy jó legyen ez a koncert, mégpedig mi magunk.
   Ezt mi többféleképp is el tudjuk érni, leggyakrabban a hirtelen berúgással, ez viszonylag gyors és hatékony, bár nem mindig olcsó módszer. A másik a szimpla unott kedvetlenség, ez komoly bizonytalanságot visz a rendszerbe, mert előre ugye nem lehet tudni, mikor leszünk ilyenek. A legolcsóbb -és szintén hatásos- módszer a nem próbálás. Ez ugyan roppant időigényes, viszont az eredmény a legigényesebb Timur Lenk-gyűlölőt is elismerő csettintésre készteti.

   Most egyik sem állt fent. Próbáltunk is, jókedvünk is volt. És itt jön a dolog nagyon szomorú része. Nem is ittunk. Csak Taki meg Dörti voltak kicsit részegek. És kurva jó koncert lett ebből. Vonjuk le a szomorú következtetést: ha próbálunk és nem baszunk be, akkor jól zenélünk. Ez a mondás roppant hasonlatos a "ha sosem veszel magadnak semmit, akkor öregkorodra gazdag leszel" bölcsességhez, már annyiban, hogy automatikusan adódik a kérdés, hogy akkor meg minek.

   Ezt még át kell gondolnunk.

« vissza