A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. szeptember 23. szombat - Budapest, Lámpás (VII. Dob u. 15.).


A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2002. december 7-dikei visegrádi koncertről

   Nehéz szülés volt. És a gyermek sem lett egy lumen. A Timur Lenk Dunakanyar-turné előző, hejehujás koncertvéleményéhez az is hozzátartozik, hogy a "persze, persze, hozunk szinte mindent, nem probléma" majdnem probléma lett. De csak majdnem. Jelen esetben viszont nem csak majdnem.

   Taki és Sógor csak sokára kerültek elő a Páty-Szomor-Piliscsév Bermuda-háromszögből, ahol basszuserősítőt kerestek, de sehogy sem találtak. Közben a helyszínen a többiek egy darabig aggódtak, hogy hogyan is lesz ez, majd Fisher vezetésével (aki most kiélte magát) a lokális dídzsé diszkókeverőjéből, egy normál otthoni ekvalizerből, egy 2x60 wattos szobai erősítőből és az itt-ott heverő némi maradék drótból és egy csocsóasztalból összebarkácsolták az énekhangosítást. Az előzetes próbát az akadályozta, hogy az erősítőt csak a legutolsó pillanatban adták oda, mert egyébként arról szólt a háttérzene. Szerencsére a késői kezdés nem volt probléma, a vendégek jöttek-mentek, csevegtek és unottan figyelték, hogy szorgoskodunk. Úgy nézett ki, nekik teljesen mindegy, lesz-e itt valami, talán akkor támadt volna valami érdeklődés, ha sárral teli medencét ácsolunk és belezavarunk pár meztelen nőt birkózni. De ez sem biztos.

   A kezdeti problémáktól meg a késői időponttól kissé enerváltan fogtunk neki játszani, vártuk, mit fognak szólni, hogy most mi itt így ilyet. De úgy nagyjából semmit. Taki állandó agylövése, a táncolás sem igen jött be, hiába biztatta a népet. Néhányan azért figyelték, hogy mit csinálunk, de mint később kiderült, a produkció verbális részét ők is hanyagolták. Kicsit olyan érzés volt az egész, mintha a Nyugati aluljárójában egy echte kabuki-előadást nyomnánk japánul. A legtöbben leszarják, néhányan megállnak, mert szép színes meg egzotikus, meg miafaszezegyáltalán, de a lényeg, hogy a színpadon most éppen borzalmas királydráma zajlik, senkinek nem esik le.

   Szóval végre igazi kortárs művészeknek érezhettük magunkat (természetesen Ákos kivétel) abból a szempontból, hogy a meg nem értettségünk igen magasfokú volt. Annak a néhány embernek, aki figyelt ránk, igen köszönjük, bár azért táncolhattatok is volna, bazej. Mondjuk csak akkor valószínűsítettük, hogy néhányan miattunk jöttek, amikor befejezés után drasztikusan csökkent a létszám (mintegy hat fővel). Toltuk-toltuk a rakendrollt, bár egyre csökkenő lendülettel. Relatíve rövidre is sikerült a koncert, a legnagyobb meglepetést Taki okozta, aki egyszer csak bejelentette, hogy "Az utolsó számunk következik!" és mély döbbenetünkre csakugyan az utolsó számunk következett.

   Ilyenkor azért elő szoktak kerülni a részeg kriptorajongók, és hosszan szokták kapacitálni a zenekart, hogy mégmégmég. Itt egy egészen józan ember képviselte a rajongótábort, rövid, meggyőződés nélküli kísérletet téve arra, hogy rávegyen bennünket a hosszabbításra. Érvrendszerében szerepelt a "Tök jó buli" kifejezés is, erre mindenki csak legyintett, egyedül Fisherben mozdult meg a dezsavű, apás szülésnél a friss porontyra mondták a bábák, hogy "de gyönyörű baba!", mire neki csak annyi jutott az eszébe, hogy "Jesszus, akkor milyen lehet, amikor randa?"

« vissza