A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. június 17. szombat - Pilisszentiván, sportpálya (Rock A Villa Körül Feszitvál) este 10-től.

Az utolsó nem kishír jellegű frissítések:
- Képek a 2015. október 24-i hatvani koncertről
- Vélemény a 2015. október 24-i hatvani koncertről

A régebbi frissítések »

A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2001. október 5-i Vekkeres koncertről

   Panta Rhei. De azért nem teljesen. A vekkeres koncertek eddigi hagyományaitól számos elemében eltérő koncertet adtunk. Persze gyökereinktől azért nem szakadtunk el teljesen. Ami feltűnhetett -a várttól ellentétben meglehetősen kis létszámú- közönségnek, hogy egészen józanul kezdtünk. Mondjuk a -várhatóaktól semmiféle eltérést nem mutatva- az illő csúszással. Pedig Fishertől azt kérte egy rajongó, hogy legyünk szívesek korán kezdeni és legkésőbb éjfélre befejezni, ugyanis neki fél egykor megy az utolsó vonata Szombathelyre, ő pedig szeretné a koncertet végighallgatni. Hát igen, ez már mond valamit, az az együttes, amelynek ilyen fanatikus rajongója van, már vitte valamire.
   Az az együttes pedig, amelyik nem elégíti ki az ilyen fanatikus rajongót, szintén, az az együttes -hírneve teljében- már megengedheti magának, hogy -némi képzavarral- beletörölje a lábát a rajongóba. De hát mire is való egy fanatikus rajongó, ha nem arra, hogy az együttes beletörölje a lábát, az együttes elküldje sörért, az együttes vakbizalommal ugorjon egy hátast a színpadról a karjaiba? A Timur Lenknek egy ilyen apróság -mármint a közönség leszarása- nem tépázhatja meg a hírnevét. Mondhatjuk, azért, mert nincs neki sem közönsége, sem hírneve, de ez nem igaz. Az együttes-rajongó szimbiózis, amelynek ragyogó példáját láthattuk itt, felbátorít bennünket arra, hogy bármikor, bárhol dobjunk egy hátast le a színpadról, még akkor is, ha szegény rajongónk éppen Szombathelyen van.

   Szóval egészen frissen-fürgén kezdtünk, komolyan, ahogy illik egy ilyen zenekartól. Taki rögtön az első pár számban hosszú szüneteket tartott a versszakok között. Nem, nem a szöveget felejtette el, nem, hanem egyrészt végiggondolta, mi is a következő versszak eszmei mondanivalója, és ezt hogyan interpretálja előadóművészetileg, másrészt a közönségnek is alkalmat adott arra, hogy az épp elhangzott strófát a maga teljes mélységében felfogja és átérezze anélkül, hogy rögtön a következő versszak perceptálásával kelljen foglalkoznia.
   Persze ahogy múlt az idő, ezek az elmélkedésre szánt szünetek egyre inkább elmaradtak. Szépen fogyott a sör is, sajnos az új tulaj nem volt igazán felkészülve, a sör időnek előtte kifogyott a csapból. Egy darabig az akut sörhiánnyal küszködött mindenki, aztán hirtelen üveges sörök jelentek meg a pultban. Pannonsör, vagy mi, életünkben még csak hasonlót sem láttunk. Többek véleménye szerint lent a pincében kibontottak egy düledező falat és az ott heverő, mumifikálódott német katonák holttestei közül emelték ki az üvegeket.

   Még pisaszünet után is tudtuk tartani a színvonalat, bár Janó néhányszor megtréfált minket, aznap ő volt az, aki úgy döntött, hogy az este folyamán a munka helyett a felhőtlen szórakozásra koncentrál. A koncert vége viszont, mivel a mi drága közönségünk mindennél fontosabb nekünk, a jelenlevő zsámbékiakra tekintettel teljes anarchiába fulladt. Taki -csak hogy a kedvükre tegyen- kb. hat legeslegutolsó számot jelentett be, köztük a Káposztásnét. Szerencsére a közönség létszáma ekkorra jelentősen lecsökkent, csak a kemény mag maradt, nekik pedig mindegy volt, csak valami legyen, még ha az Timur Lenk is.

   Alapvetően tehát sikersztoriként könyvelhetjük el a koncertet. Érdemes tehát komolyan, az intellektusra építve meghódítani a közönséget, egyúttal nem elhanyagolva az érzéseket sem, gondolva itt több nagy elődünk példájára, például Jimmyre, aki szintén őszintén, a lelkéből valósággal kifakadó, az életéből merített dalokat adott elő tök komolyan. Hátha nem úgy járunk, mint ő, hanem mint a szomszédja, a kakasos. Vitamin -aki pár házzal odébb lakik- elbeszéléséből ismerjük a Jimmy-történet eddig még nem publikált utóéletét.

   A szomszéd alapvetően kakastermesztéssel foglalkozik amellett, hogy a lokális virágkötő tásaság alelnöke. A szóban forgó kakas tunképpen egy pöttöm kis szar, reggel beül egy kivájt fatörzsbe, nekilát és estig szünet nélkül ordibál, időnként el-elhajol a süvítő golyók elől. A kakasnak az ordibáláson kívül még egy dolga van ugye, hogy a tyúkokat pisztergálja. A kakasos szomszéd a nagy esemény után ezres nagyságrendű megrendelést kapott azokra a tojásokra, amelyeket az illető kakas által meghágott tyúkok tojtak. Némi kavarodással mondhatjuk, hogy az illetőnek aranytojást baszó kakasa van.

   Ezek után lehet, hogy a kakas példájából erőt merítve mi is megpróbálkozunk azzal, hogy minden este összegyűlünk Kozsó ablaka alatt, aztán kellő türelemmel elérhetjük, hogy egyrészt Kozsóval is hónapokig foglalkozzanak mindenféle szar újságok, másrészt mi is ismertek leszünk. Még ha egy-két ember rá is megy az együttesből. Őket természetesen a zene mártírjaivá emeli majd a normális magyarországi zenehallgató közösség, vagyis sajnos elég kevés ember, de nekünk minden pénzt megérne, ahogy látnánk például Varnus Xavért, amint Taki sírjára borulva szívettépően zokog.

« vissza