« vissza

... a 2000. október 28-i Vekkeres koncertről

   Ritka békés, nyugodt kis koncert, semmi idegbeteg kapkodás, semmi tömegelés. Körülbelül este fél tizenegyre megérkezett mindenki, akit érdekelt a Timur Lenk és a kovácskati közös koncertje. A maximális összlétszám úgy 35 fő lehetett, beleértve ebbe az együttesek tagjait, a tulajt és a pultost is. Ahogy Leander, a kovácskati frontembere megjegyezte, kezdünk visszatérni a régi szép szegedi időkhöz, amikor az összegyűlt együttesek egyéb közönség híján egymásnak és egymás közvetlen hozzátartozóinak adtak koncertet. Szóval jót nosztalgiáztunk, sörözgetés, zenélgetés, egymás diszkrét ünneplése.

   A kovácskati kezdett. Leander -akinek ez ki tudja, hányadik együttese már- meglehetősen szomorkás stílű dalokat adott elő. Globális a környezetszennyezés, nehéz a nőkkel, növekszik az entrópia, miegyéb. Igazi jó feketeruhás, érfelvágós bölcsészzene. Ez annak, aki csak kevéssé ismeri Leandert, meglepő lehet, ugyanis ő az életben véletlenül sem foglalkozik efféle témákkal, ehhez neki színpad kell, meg egy együttes mögé, akkor viszont menthetetlenül kitör a melankólia. Aki jobban ismeri, annak ez egyáltalán nem meglepő. Ha tíz évvel ezelőtt alapította volna a kovácskatit, biztos, hogy most a Balatonnal meg a Második Műsorral együtt a nagy alternatív klasszikusok között emlegetnék, viszont így... hát majd meglátjuk.
   Az egyetlen kivétel az utolsó szám volt, egy tréfás kis rasztaostorozó művecske, amiről menten el is határoztuk, hogy ellopjuk. Ilyen néven úgysem lépnek fel még egyszer, posztumusz meg bárkinek a számát el lehet játszani jogdíjfizetés nélkül. Különben is, ha az elvi alapoknál maradunk, amennyiben Leander következő együttese is eljátssza ezt a számot, akkor tekinthetjük a dolgot úgy, hogy ők is a kovácskatitól loptak, ez esetben pedig a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs.

   Eztán csere, kovácskati és üres korsók színpadról le, Timur Lenk és tele korsók színpadra fel. Jeti -aki fújt a kovácskati raszta-számában- nagyon elemében volt, ezért az előző felolvasóest sikerén felbuzdulva felolvasta egy barátnője levelezőlapját. A mű maga méltó lett volna az előadásra, csak sajnos azt nem vette figyelembe szegény, hogy akkor közönség is volt mindehhez. Általános érdektelenség és udvarias tutulás közepette az állandó közbeszólások miatt elkezdte begyűjteni a fellelhető összes mikrofont, miközben rendületlenül hadart. Aztán lenyugodott, mindenkinek visszaadta az összegyűjtött mikrofonokat, folytatódhatott a koncert.
   Taki kissé maga alatt volt, a számok közti konferanszok kilencven százaléka a kevéssé termékeny agyműködést sejtető "Akkor most a következő tánczenei számunk következik" mondatrésszel kezdődött, és az illető szám első két-három sorával végződött. Szemmel láthatóan mindenáron parázs bulit szeretett volna kerekíteni, azért hangsúlyozta a "tánczene", "tánczenekar" szavakat. Annyit sikerült is elérnie, hogy csúcsidőben a független (azaz nem együttestag és nem közvetlen hozzátartozó) közönség fele valóban bemozdult. Ez ugye kb. nyolc főt jelentett, szóval azért nem volt túl nagy a tülekedés. Kényelmesen zenélgettünk, sörözgettünk, elnézően mosolyogtunk egymásra a nagyobb hibák hallatán, a közönség is békésen iszogatott és tűrte a produkciót. Ha egy kis fű is került volna, teljesen olyan lett volna az egész, mint egy világbékéről szóló, lelassult hippibuli, középen John Lennon fényképével.

« vissza