A fejléc / nemkő

A koncertek:
2017. június 17. szombat - Pilisszentiván, sportpálya (Rock A Villa Körül Feszitvál) este 10-től.

Az utolsó nem kishír jellegű frissítések:
- Képek a 2015. október 24-i hatvani koncertről
- Vélemény a 2015. október 24-i hatvani koncertről

A régebbi frissítések »

A hírlevél, ha kő, ha nem és emil »   A vendégkönyv »   A TL a Fácsén »

Koncertügyi manager: Görögh Attila goroghatus(kukac)gmail(pont)com, 06 20/258-58-02
Timur Lenk-póló kapható »

« vissza

... a 2000. augusztus 22-i öthalmi koncertről

   Nem volt egy tipikus sikertörténet. Úgy fest, nemigen szereztünk magunknak új híveket. Alapban a szokásos módon indult, aztán egészen komolyan elszokatlanodott, úgy látszik, a szegedi -pláne gólyatábori- koncertek meglehetősen determináltak. És mindezek mellett egy hősi eposz is előadásra került az emberfeletti erőfeszítések témájában.

   A hiba forrása alapvetően Mizsa volt, illetve az a félliternyi eperpálinka, amit ő tunképpen valakinek hozott, de balszerencséjére még a kocsiban megmutatta az együttes jelenlevő tagjainak. Megkért bennünket, hogy legalább a felét hagyjuk meg, később lemondóan közölte, hogy az üres üvegre nincs szüksége. Mindenki felette vidám volt, növekedett a hangulat, jó lesz ez a koncert.
    Megérkezvén Szegedre megállapítottuk, hogy az állítólag jelenlevő négyszáz gólyából kb. háromszázat elloptak, meggyilkoltak és elföldeltek, elraboltak, dematerializáltak, esetleg az ősz közeledtével elvonultak délre, ki tudja, mindenesetre nem volt nagy a tolongás. A koncertterem környékén pedig végképp nem, ott kizárólag a fellépni készülő zenekarok tagjai és azok közvetlen hozzátartozói ittak. Mi is szereztünk pár sört, vártunk, hogy mi lesz.

   Taki valahová eltűnt egy félórára, előkerülésekor pedig megbizonyosodtunk róla, hogy egy időlyukat talált valahol, amibe belelépve legalább negyven évet külföldön töltött, mert amikor visszatért a mi idősíkunkba, akkor már csak nagyon törve beszélni magyar. És -bár külsőleg szinte semmit sem változott- megöregedett, legalábbis a testtartása, a mozdulatai, a tekintete mind-mind erről árulkodott. Keresett magának egy kényelmesnek tűnő helyet, és azonmód elaludt. Közben az Albérlet elkezdett zenélni, Taki szunyókált, a gólyák is elkezdtek beszállingózni, félóra elteltével már legalább tízen voltak. A csúcson kb. száz ember lehetett a teremben, beleértve a zenekari tagokat is. Kiderült, hogy hatalmi szóval mindenkit beparancsoltak, aki csak mozgott, a portásnak nagy nehezen azért sikerült kimentenie magát. Aztán szépen lassan fogyatkozott a létszám, mire mi jöttünk, egészen családias lett a hangulat, hja, már éjfél körül járt.

   Ekkor következett el a mi nagy pillanatunk. Az első komoly erőfeszítést Taki felébresztése jelentette. Negyedórás küszködés után Taki már többé-kevésbé függőlegesen állt, de látszott rajta, hogy nem ismer meg minket, sőt azt sem tudja, melyik bolygón van. Orrából kb. 2 cm hosszúságú, 0,5 cm széles takonyszál kandikált ki, a fotóriporteri vénával megáldott gólyák legnagyobb örömére. A villogó vakuk elől a legkézenfekvöbb menekülést választva feltoltuk a frontemberünket a színpadra. A színpadon igyekeztünk körbevenni, mert nem lehetett tudni, mikor melyik irányba fog elesni.
   És itt jön az eposz: heroikus erőfeszítéssel rájött, hogy ki ő, mit keres itt, és mit is kellene csinálnia. Odatereltük a mikrofonhoz, amibe, észrevévén a közönséget, valami ilyesmi üdvözlőbeszédet mondott: "Szrmhsznnnnnnngg! Avvremmmmnnnterrrr! A.... Timur Lenk... mmnnngggggg!" Innen már csak sodorták magukkal az események, ő nagyjából megpróbált adekvát módon viselkedni, bár nagyon látszott, hogy nincs tisztában pl. azzal, hogy mit is játsszunk éppen.

   Hősiesen végigküzdöttünk pár számot, egészen addig, amíg Takin -akinek nevéhez híven szinte végig kilógott az orrából az előbb jelzett irgalmatlan nagy fika -teljesen erőt nem vett a dezorientáltság. Sajnos a zenekart is magával rántotta, sosem tudtuk, mit fog énekelni, ha fog egyáltalán. Közben a mikrofonjának az állványa is konyulni kezdett, ő ezt híven követte, csak amikor már úgy térdmagasságig kellett lehajolnia, akkor vette észre, hogy valami nem stimmel. Ő jókat röhögött magában, mi jókat röhögtünk rajta, a közönség pedig jókat röhögött rajtunk. Kár, hogy együttesként, nem pedig bohócszámként mentünk fel a színpadra. Jeti műsor közben eltűnt valahová. Amikor dicstelenül lemenekültünk, nagyon sötét volt az arca, másnap pedig közölte, hogy kilép, csak nagy nehezen lehett erről lebeszélni.

   Szóval nem volt túl pozitív az egész, a hangosítás sem volt tökéletes, a Takin kívül senki nem fáradt le, nem vártak virágcsokorral az öltözőben. Valószínűleg a gólyák nem fogják "Viva Timur Lenk" feliratokkal telegraffitizni a várost. Na de van még egy esélyünk szeptember elsején, arra már komolyan készülni fogunk, nem lesz egyénieskedés, kivétel nélkül mindenki mocsár ittas lesz, egy a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, de legalább mi.

« vissza