Sue-Anne Richardson és Jeff McNemara:
Ölelj, míg jön a hajnal... - 4. rész

   Miután bemondta a címet, Cynthia hátradőlt az ülésen és megpróbálta összeszedni magát. Tudta, hajlamos arra, hogy túlreagálja az ilyen helyzeteket, de nem tudott uralkodni magán. Amikor ilyen jóképű férfival találkozott, mint John is, teljesen elvesztette a lába alól a talajt. Ennek valószínűleg tapasztalatlansága is lehetett az oka, és az, hogy 28 évesen még mindig érintetlen volt. Tudta, hogy így a XX. század végéhez közeledve ez nemigen számított erénynek, de még nem találkozott olyannal, akivel igazán szívesen megosztotta volna testének buja rejtelmeit. Bár sok férfi próbálkozott nála, egyiknek sem sikerült levennie a lábáról. Ezért sokszor esett búskomorságba, főleg mikor szülei aggódó tekintetét látta, de mivel nem szerette, ha mások látják a problémáit, inkább otthon senyvedett magában. Most is úgy látta jobbnak, ha már nem megy vissza az irodába.
   Útközben vett magának egy doboz fagyit.

    Bár sok figyelmet szentelt az alakjának, néha azért engedett a csábításnak. Miután hazaért, és felvett valami kényelmesebb ruhát, leült a tévé elé és elkezdett nézni valami bugyuta sorozatot, ahol mindenki nagyon szép volt, szerelmes és marha vékony. Természetesen tisztában volt vele, hogy ezek nem szellemi remekművek, de azért szívesen elnézegette őket, bár soha nem vallotta volna be senkinek.
   Ahogy ott ült a kanapén, és majszolta a fagylaltot, nem tudott szabadulni attól a gondolattól, lehet hogy túl sokat veszített azzal, hogy ilyen erényes maradt és ilyen sokáig. Barátnőitől ugyan hallotta már, léteznek mindenféle eszközök, amivel testi szükségleteit kielégíthetné, de még nem tudta rászánni magát, hogy vegyen egyet, pedig lehet hogy most jól jött volna, hogy oldja a benne felgyülemlett feszültséget. A technika mai fejlettségi szintjénél az örömszerzés nem okozhat problémát. De mivel híján volt minden ilyenfajta herkentyűnek, hát álomba sírta magát. Este hétkor a telefon csöngése riasztotta fel álmából.
- Igen? - szólt bele álmos hangon Cynthia.
- Hello Cynthia, George vagyok. - válaszolt a másik végen Cynthia főnöke. - Hogy sikerült az ebéd a leendő ügyfelünkkel?
- Őszintén szólva nem a legjobban. A legjobb az lenne, ha találnánk valaki mást, aki átvállalná ezt tőlem. Tudod George, ebben az esetben a legnagyobb gondot az okozta, hogy nő vagyok.
- Ugyan már! Sose értettem, miért nem próbálod ezt a hasznodra fordítani ahelyett, hogy problémát csinálsz ott, ahol igazából nincs is. Na jó, végül is te tudod, de emiatt nem akarom elveszíteni ezt a megbízást. Majd holnap beszélünk.
- Rendben, George. Jó éjszakát!

   Miután Cynthia letette a telefont, megpróbált egy kicsit magához térni. Főzött magának egy kávét, és azon gondolkozott mit is csináljon aznap este, ha már egész nap aludt. Aztán kisvártatva eszébe jutott, hogy ma rendezik azt a party-t, amire a barátnője már egy hete elhívta. Akkor ugyan azt mondta, nem fog elmenni, hiszen visszafogott életmódjához nem illettek a nagy banzájok, de most otthon maradni sem volt kedve, ezért úgy döntött, gyorsan összekapja magát. Először is megengedte a forró vizet a kádba, és miközben a víz csobogását hallgatta, leengedte a haját. Cynthia tisztában volt azzal, hogy a haja az egyik fő ékessége. Gyönyörű, ébenfekete, hullámos fürtjeit spanyol származású nagyanyjától örökölte és majdnem mindig kibontva hordta. Most azonban, ahogy elnézte, már ráfért a mosás, úgyhogy leengedve hagyta és beszállt a fürdőkádba. Kevés illatosító olajat is tett vízbe, ami segített az ellazulásban és azon kezdett gondolkozni, mit is vegyen fel.

   Miután a fürdést befejezte és azt is kitalálta, mit öltsön magára, öltözködni kezdett. Először felvette Palmers márkájú alsóneműjét, ami jól kiemelte dús kebleit, majd elővette ezüstszínű estélyi ruháját. Ezután elkészítette szolid sminkjét, még egy kis Dali Laguna parfümöt permetezett a nyaka és szeméremajkai környékére (sose lehet tudni), majd elindult a partyra. Érezte, hogy ma sikeres lesz.

   A hatalmas ház előtt kiszállt a taxiból, mély lélegzetet vett, és bevetette magát a tömegbe. Mivel nem volt alkalma vacsorázni, az egyik arra szaladgáló pincér tálcájáról lekapott egy rákos szendvicset, de mohóságában sajnos magára ejtette az étket. Próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, de a melle között fickándozó rákdarabocskák igencsak nehézzé tették ezt. Kicsit elfordult, hogy kibányássza az ingerlő tengeri herkentyűket, mielőtt heves kacajroham lenne rajta úrrá. Miközben a melle között turkált, a medence másik oldalán figyelő mély sötétkék szempárral akadt össze a tekintete, és érezte, hogy lábai elgyengülnek. Az igéző szempárhoz egy csábító mosoly is tartozott, és mindezek tulajdonosa nem volt más, mint John Woodbery...

Vége a 4. résznek, folytatása következik...